Isten hozta!

Boldogasszony Köre Egyesület

Bemutatkozás
Eleink hagyatékát követve visszataláltunk és visszatértünk azon világhoz, melyben Boldogasszonyhoz fűződő, szerteágazó bölcsesség ezernyi magja fellelhető. A Kárpátok földje, e mag által igazán gazdag,
vetéssel és aratással tudjuk gazdagítani, a magyar ősi hitnek helyet adva.
Iránytűnk:
Boldogasszonyhoz visszatalálni, visszaemlékezni úgy, ahogy őseink tették és megélték, ismerve e titkos, járható, élő utat.
A mindennapok részébe visszailleszteni, megmutatva e tartalmas feltárt és még feltáratlan telített kincset a szokásokban, hagyományban és ünnepkörökben megélve.

Isten Áldja!

Motto:
„Boldogasszonyhoz fűződő ősi hagyományt, hitet és értéket őrző ünnepkörök, népszokások gyökerének felkutatása, életre keltése, emlékeinek védelme, közkinccsé tétele.”
Boldogasszony Köre Egyesület
Ünnepkörök
Boldogasszony ünnepek
Boldogasszony ünnepek voltak, vannak és lesznek, míg világ a világ, hiszen csodálatos hagyatékunkat őrzi és ezáltal élhetjük meg a mindennapokba illesztve, melyek értéket teremtve időtlenek és mégis beilleszthető a régi az újba, mert kézen fogva járnak mindörökké.

Ünnepkörök
Évkörünnep
„Kerek Istenfája, Szép tizenkét ága,
Szép tizenkét ágának, Ötvenkét virága,
Ötvenkét virágán, Három aranyalma.
Aki ezt kitalálja, Hull az áldás arra.”
A kerek esztendő fája 12 ágban-hónapban növekszik, változik, majd 52 virágban -hétben- nyílik tovább és 3 gyümölcsben teljesedik ki, Karácsony, Húsvét és Pünkösd.

Ünnepkörök
Telihold és Újhold napok
A hold a körforgás része, mely kihat mindenre és általa, vele a hagyományban is tovább élt mintákat, szokásokat, teendőket találhatjuk meg, melyek jótékonyan épülnek be életünkbe.
A hold a mozgás és növekedés formáit fedi fel előttünk, élő kerekség, melynek a nappali korongja a Nap.

Ünnepkörök
Kiemelt Ünnepek, Búcsúk
A kiemelt ünnepek rendhagyó erővel bíró pillanatokban tetőzik.
A búcsú egy közösség által létrejött kapcsolódás, őseink által megjelölt, meglátott helyen, ahol oka és rendje, ideje van együtt lenni.

Boldogasszony Köre
13 Emlékhely
A Kárpátok magaslatain találhatóak, amelyek ősi, szakrális pontként éltek, élnek a mai napig.
Ősi Oltárakat újraélesztve és megjelölve, új formákban és ősi szimbólumokban él a ma élő ember számára, a Magyar Értéket-Hitet és Hagyományt ápoló Boldogasszony Régi-Új Emlékhelyek köre.

Körutak
Zarándoklat szakrális helyekre
A föld adta ezernyi szépség, melynek kiemelkedő helyeit megtalálva, felvillanyozza az érzést, a testet kijavítja, hogy ismét erőben álljon kiegyenesedve, egészségben, bátorsággal az út ajándékaira.
Különleges utakra kalauzolhatja el a kíváncsi vagy éppen utat kereső embert, hogy képessé váljon az életben való helytálláshoz.
Amikor egészsége van és ereje az embernek, akkor igazán gazdag, nagyon gazdag, főleg amikor a hitben való megtapasztalása is valóságosan segíti e különleges barázdákon áthaladó vándorlását.

Ima - ének - természet
Boldogasszonyhoz
„Egy út, mely élő ösvény, csillagok útja, földnek varázshangja, éltető forrása a mindennapokban.”
Boldogasszonyt megérezni, megszólítani, meg énekelni, valójában meghívni a minden napunk élő, tiszta világában természetesen, amit nem kell tanulni, csupán visszaemlékezni és együtt ebből az emlékezetből újra ismerni a hozzá vezető út sokszínű, áldott gazdagságát.

Körben
Találkozások

Vassurányban
2021-ben találkoztam először személyesen Pusztinában, Moldvában élő, magyar csángó asszonyokkal, egy csoportos meghívásnak köszönhetően.
Ahogy hallgattam szép, dallamos, ízes magyar beszédüket, nagyon kellett figyelnem, hogy értsem is őket, főleg, mikor nekem szóltak. Olyan érdekesen gyönyörű szavakat is használtak, amit azelőtt nem hallottam. Csak később tudtam meg – főleg Kanalas Éva dokumentum filmjéből -, hogy a Moldvában élők, a nyelvújítás előtti tiszta magyar beszédet beszélik, ami adott falvakban akár a háromszáz-ötszáz évvel ezelőtti beszédünk volt.
Pusztinában
Moldva, csángók lakta magyar települése Pusztina.
2023.májusi csíksomlyói utunk gazdagodott egy meghívással, amit a pusztinai csángóktól és Nyisztor Ilonától kaptunk.
A pusztinai Szent István Templomban magyar nyelvű szentmise 2022 óta van újra.
Egy levél részlet a tavalyi örömhírből:
„Nagyon jó hír – tegnap este kaptam -,hogy Pusztinában pénteken, június 3-án, a Szent István Templomban lesz magyar nyelvű szentmise, amit a helyi pap tart.

Rendezvények

Arató bemutató Petőolaszkán – 2023. július 1. Olaszfa
A következő programot ajánljuk szeretettel, amit az Oszkói Hegypásztorkör szervez, a Pusztinából érkező asszonyok részvételével.
Arató bemutató Petőolaszkán – 2023. július 1. Olaszfa
A következő programot ajánljuk szeretettel, amit az Oszkói Hegypásztorkör szervez, a Pusztinából érkező asszonyok részvételével.
Körben
Népművészet

„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk”
Kallós Zoltán
Kallós Zoltán Alapítvány, Erdély- Válaszút
„A Kallós Zoltán Alapítvány egy széleskörű, több lábon álló intézmény, amelynek három fő tevékenységi része van: oktatási tevékenység, közművelődési tevékenység, és a névadó néprajzi gyűjteményének gondozása. Missziónk, a magyar népi kultúra továbbörökítése, a szórványmagyarság összefogása, erősítése, Kallós Zoltán hagyatékának gondozása, és az erdélyi népi hagyományok megőrzése, ezek átadása a fiatal nemzedékeknek.”